2005-től csaknem 10 évig írtam blogot, a giulio.freeblog.hu címmel kezdve.
Alapvető célom az egészségügyben is masszívan jelenlévő kormányzati, kamarai, és egyéb hivatali korrupció, a bömbölt hazugságok leleplezése volt, és szerettem volna megoldásokat is kínálni erre a problémakörre.
Sok követőm volt. Sokan támogattak. De megszólalni csak nagyon kevesen mertek.
A dokumentált hivatali bűnők elkövetői mindegyik körmány, ügyész, és bíró védelmét élvezték. A rendőrség sikálta el gőzerővel az ügyeket. Végül is, ez a dolguk.Szolgálnak, és nyalnak. Izé, védenek. :-)
De kit?
A mára lerombolt jogállam és sajtószabadság pedig beindította nálam a lexarom effektust. Végül is jobb csendben élni, mint igazságokat ordítozva meghalni.
Nyugdíjas lettem Túléltem 8 pert, két infarktust, a cukorbetegséget, eddig legalábbis. Rájöttem, hogy az egészségügy javításáért az orvosok nem tehetnek semmit. Ha az ellátás összeomlik, akkor a betegek érdekeltek abban, hogy fellógassák a felelősöket.
Azonban nem lehet mindenről hallgatni. Higgadtabb lettem. A kurvaanyázás, gecizés, semmire nem megoldás.
Ámdeazonban a tények, dokumentumok nyilvánosságra hozatala még akkor is érhet valamit, ha nem vonzok ezreket.
A zsarnok úgyis pásztázza a netet. Nekem az is elég, ha ő tudja, utálom, mint az idegen szart. Nem azért, mert politikus, hanem azért, mert az eddigi leggonoszabb, érzéketlen, hatalompénzmániás bunkó. Egy vidéki csócselék. A magyarhülye meg imádja. Semmit nem tenni, azt jelentené, hogy a gonosz győzelméhez a jók hallgatásával járulok hozzá.
Ezt pedig nem akarom.
Szóval, majd kitalálok valamit néhanap.